Tábori gyerektúrák, Borszéken 2016-ban


Útvonal:
A. Tündérkert- Medve barlang, kb. 4 km.


Megjegyzés: könnyű túra.
Kellemes kirándulás, mind a gyerekeknek, mind az őket kísérő szülőknek, nagyszülőknek.

Részletesebb túraleírások:
A. Sípálya- Hétvezér sétány- Kossuth- és Petőfi-források- Tündérkert (a legenda)- Tündérkerti feredő- Medve-barlang- Sportbázis mellett visszaút a sípályához.
Távolság kb. 4 km
Menetidő: 4-5 óra
Szintkülönbség: +50 m/-50 m
Minősítés: könnyű túra
Túravezetők: Borsi Gyöngyi, Barizs Brigitta


Útvonal: A sípályától indulva, a Hétvezér sétányon haladva megcsodálhatjuk a reformátusok nyaralóját, a Tischler-villát, az 1910-ben épült Kamenyitzky-villát, a Patka kertész házát. Letérünk a Körsétányra, ahol láthatjuk (igaz romos állapotban) az első villanyfejlesztő épületet, amely már az 1800-as évek végén villanyáramot biztosított a fürdőtelepnek. Elhagyjuk a Borka- és Szentpály villákat. Az első pihenőt a közelben lévő Kossuth-kútnál tartjuk, amelyet 1870-ben foglaltak faköpűbe. A nagy ivócsarnok alkalmas zenés-táncos rendezvények szervezésére. Itt megcsodálhatjuk, a műanyagbúra alatt zubogó ásványvizet. Érdemes ebből a vízből magunkkal vinni a nap hátralévő részére. Innen nem messze van a Petőfi-forrás, amely Lítiumban gazdag, ezért depresszió ellen javallt. Itt lépünk be a Tündérkert világába. Ez egy 75 ha-os Natura 2000-es terület, amiből 40 ha geológiai rezervátum (3 bánya és 3 barlang, ásványvizes medencék, mofetta várja látogatóit). A kapun belépve máris játszótér várja a gyerekeket. Amíg szerre hintáznak, meghallgatják a Tündértkert legendáját, majd lesétálnak a Tündérkerti feredőhöz, ahol lábmosók, és egy ásványvizes medence várja a hűsölni óhajtókat. Innen besétálunk az első külszíni kőfejtőhöz, megtekintve a felhagyott travertinó (mésztufa) bányát. Következő stációnk a Medve-barlang, ahová tízfős csoportokban mehetünk be (fejlámpa szükséges). Megtekintjük a Teleki- és Széchenyi-sziklákot, majd beereszkedünk a bányaútba. Máris a második bányában vagyunk, ahol egy amfiteátrumszerű szabadtéri színházra emlékeztető helyre értünk. Innen a Jeges barlang felé vesszük utunkat. Ez is egy kb. 40 m hosszú barlang, amit kellő óvatossággal bejárunk. Innen visszatérünk a mofettához (a régi Ős-forrás helyén létesült széndioxid kigőzölgés). Ide csak a kísérő felnőttek mehetnek be. Addig a gyerekek, a padokon, vagy a létesítmény melletti filagóriában megpihennek. Itt lehet ebédelni, a magukkal hozott elemózsiából. Játszani is lehet, hiszen a terület erre ad lehetőséget. Innen a jelzett turistaúton visszatérünk a kerekszéki kapuhoz, majd a Sportszálló felé a táborba.