EKE Vándortábori túra 10.

Irány a Tászok-tető írott köveihez

Kovácsics László
EKE Gyergyó

Túraútvonal: Borszék – Borszéki-hágó (Kránga-tető) – Nagy-Salamás-tető – Grujec-tető – Tászok-tető – Közreznyak – Borszék;
Jelzés: piros sáv, majd kék sáv;
Távolság: 9 km autóbusszal, 22 km gyalog;
Menetidő: 7–8 óra;
Minősítés: közepes túra;
Túravezetők: Kercsó László, Sándor Ferenc, Lőrincz Lajos, Kovácsics László, Solti Imre, Molnár Sándor.

A borszéki táborból autóbusszal utazunk a Borszéki-hágóig (1102 m). Itt megihatunk egy teát a Vanda étteremben. Gyalog folytatjuk utunkat, balra letérve, a piros sáv jelzést követve haladunk az erdő között. Lassan elhagyjuk a Kerek-hegyet (vulkáni kúp), és egy jól járható szekérúton lassan, de folyamatosan emelkedünk és kb. 1,2 km után elérünk a Köllők mezejére (1167 m). Etetők és magaslesek mellett elhaladva, hamarosan egy itatóvályúhoz érünk. Itt olthatjuk szomjunkat, és kulacsainkat is megtölthetjük, mert egyhamar vizet nem fogunk találni.
Az út jobbra kanyarodik, de mi balra, a turistajelzést követve a meredekebb ösvényen folytatjuk utunkat, fölfelé kb. 300 métert. Lassan, többszöri pihenővel kb. 40 perc múlva feljutunk a Nagy-Salamás-tetőre (1390 m). Itt pihenhetünk egy keveset, és gyönyörködhetünk a táj szépségében. Előttünk a Gyergyói-medence.
Továbbindulva az erdő rengetegében, lassan ereszkedünk a Runk oldalán (1301 m), majd a völgyből egy újabb, rövidebb kapaszkodó következik. Feljutunk a Nagy-Grujec-tetőre (1349 m). Itt a gyönyörű panorámán kívül szép sziklaformák láthatók Borszék irányában.
Innen a Tászok-tető felé vesszük utunkat. Elérve az antennákig, Salamás irányába ereszkedünk pár száz métert, majd az erdő szélén balra találunk rovásírásos köveket. Történetüket van már, aki ismeri, van, aki sejti és van, aki a tábori túravezetőktől meghallgathatja.
Itt lehet falatozni, pihenni. Látszanak a Görgényi-havasok, az Öreg-hegy, sőt a Kelemen-havasok is. Innen visszatérünk az antennákhoz, és az oldalúton beereszkedünk a Közrez-nyakig (1258 m).
Tovább, lehetne folytatni az utat a piros turistajelzést követve a Nagy-Közrez felé, de mi a Borszékre visszavezető utat választjuk, innen követve a kék sáv jelzést. Körülbelül egy 8 km hosszú erdei úton visszagyalogolunk Borszékre.
A 10. túra a borszéki XXV. EKE Vándortáborban úttörő szerepet fog betölteni azáltal, hogy a túrázás síkjáról átvezeti a résztvevőket a zarándoklás természetfeletti és történelmi dimenziójába. Ez az új kezdeményezés a különböző EKE-osztályok többéves együttműködésének gyümölcse az Erdélyi Mária Út Egyesülettel, amely keretén belül részt vettek, vesznek a Mária Út hálózatának kiépítésében.
Így szeretettel várunk mindenkit a Borszék – Borszéki-hágó – Tászok-tető túrára, amely Zarándoklat a Rovások hegyére alcímmel egészül ki, a hely legbecsesebb öröksége, a rovás (rovásírás) miatt.
Mitől is lesz a túrából zarándoklat és a túrázóból zarándok? Meg lehet sok szemszögből válaszolni a kérdést, de a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy egy „más szemüvegen keresztül” kezdjük nézni a természetet, önmagunkat és a társainkat. Így lehetőségünk nyílik kontemplatív találkozásra a természetben lévő növény- és állatvilággal, annak vizuális és akusztikus tartalmával. Találkozhatunk önmagunkkal, másokkal, az ember lényegével, nomád, keresztény kultúrájával, tradíciójával egy sajátos lépések által meghatározott ritmusban és szabadságban, a tisztulás sportjában, a zarándoklatban.
Így már más, egy többlet dimenziós képet kapunk az eddigiekhez képest. Röviden: ha a túrázó csak a természet szépségeit látja, a zarándok a természet harmóniájában Teremtőjét keresi. De semmi sem ennyire fehér és fekete.
Manapság a „többdimenziós természetjárás” inkább a lelki-testi megújulás egyik eszköze Székelyföldön is. Igazából önmagát keresi az ember, de Istent is. Így az antropológiai keresés egyben teológiai keresés is, amely vallásonként és egyénenként eltérő hangsúlyt kap.
Új missziós lehetőség akkor, mikor az egészséges életmód nagyon fontos lett. A szellemet nem tudjuk megfogni, a testet inkább, például gyaloglással. A test és a lélek kölcsönhatása jobban megmutatkozik a természetben, amikor átlépjük a komfortzónánkat, amikor feladjuk a biztos mindennapjainkat.
Így zarándoklat szempontjából a kereszténység = az értelmes lélekápolás = egészség.
A zarándoklat a Rovások hegyére ezt a spirituális többletet akarja megadni a túrázáshoz képest, egybekapcsolva – nomád, keresztény – kultúránkat, tradícióinkat.
Hiányos történelmi és régészeti ismereteink miatt nem sikerül őseink több száz nemzedéknyi tanító tapasztalatainak üzenetét megfejteni, és átültetni mai életünk kérdéseinek megoldására, de lelki, szellemi impulzusokkal, csendszakasszal, imával, meditációval és tematikus beszélgetésekkel megpróbáljuk a hely szellemét megidézni és átélni belső ösvényünkön.
A hely szellemét a legbecsesebb örökségünk, a rovás (rovásírás) határozza meg.
Akik szeretik a rovást, és el is fogadják mint az ősök ránk hagyott örökségének egyik részét, azok nem csak róni tanulnak meg, hanem szüntelenül keresik annak még napjainkban is fellelhető nyomait, maradványait.
A Tászok-tető egy olyan hely, ahol az ősök út menti üzenetei ránk maradtak, de aminek nagy részét sikerült tönkretenni, megsemmisíteni, felrobbantani, beépíteni, eltüntetni vagy egyszerűen ereklyeként őrizni otthon. A kövek számát nem lehet egészen pontosan tudni, csak azt, hogy több volt. A Tászok-tetői kövek is biztos, sok mondanivalót, üzenetet tartogattak volna a számunkra, ha nem lettek volna megrongálva, megsemmisítve.
Friedrich Klára szerint is a Tászok-tető egy csillagászati, vallási, őstiszteleti, szertartási, találkozási központ volt, ahol az ősök és utódok, a Teremtő és a Természet együtt lehetett.
Első említése a köveknek az 1913. április 27-i Pesti Hírlap vasárnapi számában található. Az Attila sírjának nyomában aláírás nélkül tudósít arról, hogy Gyergyóditró közelében az erdőtarolás után a patak egy hatalmas írásos követ mosott ki. Sajnos, ezt a követ a kereskedő kincsvadász felrobbantotta, gondolván, hogy Attila kincse van alatta.
„Tiszteletre méltó minden nép hite, nem hajlok a pogány idők képzeteinek megvető lekicsinylésére. Nem szentségtörés ősvallásunknak a még élő jelkészlete által helyreállítható szemléletmód vizsgálata. Nem szentségtörés felfedezni, hogy az ősvallást tiltók szervezett működése ellenére széles népréteg ragaszkodott a régi tanokhoz, sőt gyakorolja máig a régi szokásokat.
Nem szentségtörés annak a közlése, hogy orvosló bölcs táltosaink a lélek olyan mezsgyéin mozogtak otthonosan, amelyeknek már a kezdetén megtorpan a keresztény egyház, a tudomány pedig zavartan, vagy indokolatlan nagyképűséggel nyilatkozik róla” – fogalmaz Kabay Lizett (2005).
A megmaradt kövek hozzáértők kezében még megszólalhatnak. Addig is vigyázzunk őseink még fellelhető örökségére, mert ebből élhet, támadhat fel igaz múltunk és abból származhat majd a jövendő tudása.