EKE Vándortábori túra 6.
I. világháborús emléktúra az Égett-butkára
Nagy Zsuzsa és Farkas Aladár
Távolság: gyalog 11 km, autóbusszal 25 km;
Menetidő: 5-6 óra + buszozás;
Szintkülönbség: +680 m/–680 m;
Minősítés: közepes nehézségű túra;
Turistajelzés: nincsen;
Túravezetők: Elekes Ignác, Nagy Zsuzsánna, Nády-Schöndorfer Katalin, Váradi Attila.
Az Égett-butka Gyergyóhollótól északra található, a Besztercei-havasokban. Geológiai szempontból ősi kristályos palából áll, amelyre rátelepültek a középkori meszes tengeri üledékek. Az Égett-butka 1385 m magasságáról a kilátás páratlan látványt nyújt a környező hegyekre. A részben kopár tetőn számtalan futóárok és több sziklába vájt alagút látható ma is, ez árulkodik arról, hogy az Égett-butka az első világháborúban véres ütközetek helyszíne volt.
A túránk útvonala annyira hűen magán viseli a pontosan 100 évvel ezelőtti emlékeket, hogy könnyen magunk elé képzelhetjük a csaták hangulatát, a katonák kitartását, József főherceg látogatását, a mindennapok gyötrő körülményeit, a lőállások építési nehézségeit stb.
1916. október 17-én a 14. gyaloghadosztály visszafoglalta az Égett-butkát, amely stratégiai fontosságú magaslat volt ebben a zónában. A gyalogdandár és atüzérség géppuskákkal, aknavetőkkel, kartácságyúkkal, kézigránátokkal jól felszerelt alakulat volt. Otthonosan mozogtak a hegyi mozgóharcokban, a nehéz terepviszonyok ellenére.
November 3-án újabb támadást kellett visszaverniük. A 37-es hadosztály honvéd katonái a pozsonyi hadosztály tüzérségével együtt (nyitrai és érsekújvári tüzérek) szálltak szembe az orosz (türkménisztáni) hadosztállyal. A túlerő miatt kénytelenek voltak visszavonulni, de hamarosan sikerül visszafoglalniuk az Égett-butkát.
József főherceg 1917. március 17-én látogatást tett az Égett-butkán lévő állásoknál. Megcsodálta a sziklákba vájt kavernákat (sziklamélyedések, alagutak) és megdicsérte a honvédeket a hősies helytállásukért: „Elmentem a tüzér megfigyelőhöz. A sziklafalban alig fél méter széles ösvény vezet oda, a Bitca Arsurilor óriás sziklatömbjén. Horváth százados elszédült; hiszen függőleges sziklafal fölött megyünk, és nem bír tovább menni; a sziklafalnak támaszkodva fekszik. Egyedül megyek ki a legszélső sziklapárkányon és lenézek a szédületes mélységbe, míg a hóvihar üvöltve fésüli az éles sziklatalajt és fütyülve hordja fölötte a sűrűn kergetett havat.”
Öt nap múlva oda került állásba Jeney hadnagy, a 14. honvéd gyalogezred tisztje, aki így ír az ottani helyzetről: „Március 22-én, mint gyalogsági felderítő a Piatra Arsára kerültem. Itt a legénységnek igen nehéz helyzete volt a szikla csúcsán, amennyiben az állások és kavernák építése emberfeletti munkát vett igénybe, az elhelyezkedés és az egészségügyi viszonyok pedig nagyon kedvezőtlenek voltak. Az ellenséges tüzérség tűzhatásának naponta ki voltunk téve. A Dl. Verde-i (Zöld-tető 1611) ellenséges üteg oldalazott bennünket, az orosz tüzérségi megfigyelőnek kitűnő leplezett helye volt a Muncelul-on, a Mt. Stegea (Sztézsa-havas) és a Szitás-hegyen (Szitás-tető). A tüzérség munkálatainkat állandóan zavarta – szerencsére veszteségünk alig volt.”
Tehát, száz év elteltével, a hegyek még mindig magukon viselik a harcok nyomait bunkerek, lövészárkok, futóárkok, bombatölcsérek, aknabecsapódási nyomok formájában, és napjainkban is találunk relikvia számba menő tárgyi emlékeket: töltényhüvelyeket, aknarepeszeket stb.
Barangoljuk be együtt ezt a vérzivataros vidéket!
Borszékről indulunk autóbusszal, a Bor-patak, majd a Kis-Beszterce völgyét követve Gyergyóholló központjáig. Ez a kis román település mintegy 170 négyzetkilométeren fekszik, és 1520 lakosa van (ebből 116 magyar). A központban lévő római katolikus templom udvarán van egy fakereszt, annak tövében egy márvány emléklap az I–II. világháború áldozatainak emlékére.
Az országút mentén lévő borvízkút mellett, egy sikátoron keresztül indulunk neki a gyalogtúránknak 700 m tengerszint feletti magasságról. A házakat elhagyva, egy legelőn megyünk fölfelé a Bránya-patak mentén. Rengeteg gyógynövény (beszerezhetjük az esti teázás alapanyagait), mezei virág tarkítja a legelőt. Nemsokára, a túránk elején látott borvízkút forrásánál (foglalásánál) vagyunk, de mivel ez a borvíz nem biztonságos ivásra, ezért ezen a helyen nem számíthatunk a vízkészleteink pótlására. Tovább kapaszkodunk, elmegyünk egy kis szénacsináló házikó mellett. Kiérünk a tetőre, megszusszanhatunk, és megcsodálhatjuk a Hegyest, a Vithavast, a közeli Sólyomkövet, a Komárnyikot, és pontosan követhető a gyergyói és a borszéki hegyek közötti határvonal is. Továbbindulunk, balra, be az erdőbe. Útközben elérünk egy „levegetőhöz”, (mozdítható kapu, ami megakadályozza az állatokat, hogy továbbmenjenek), majd nemsokára egy hűs vizű forráshoz érünk, ahol itatóvályú is van. Ajánlatos vízkészletünket feltölteni, mert tovább már nem lesz ivóvíz.
Innen meredek hegyoldalon (erdei út) kapaszkodunk fel a Góga mezejére. Itt bombatölcsérek nyomait láthatjuk. Újra megpihenhetünk. A mező túloldalán, az erdő szélén rátalálunk az első bunkerekre. Ebben a zónában van még 3–4 kisebb-nagyobb barlangszerű alagút. Ezeket egyenként meglátogatjuk.
A réten megebédelünk, megkóstoljuk a csúcspálinkát és elkészítjük a csúcsfotót is.
Miután megpihentünk, visszaindulunk. Átszeljük a mezőt, az erdei úton ereszkedünk visszafelé. Ismételten elhaladunk az itatóvályú mellett, majd elmegyünk egy esztena mellett is (vigyázat, sok a kutya). Balra térünk, leereszkedünk egy tisztásra, majd betérünk a bükkerdőbe. Jobbra láthatunk egy modern esztenaházat, itt tarthatunk egy rövid pihenőt. Folytatjuk utunkat, leérünk az Aranyos-patak völgyébe (helyenként a patak az úton folyik). Az erdei úton beereszkedünk a faluba a római katolikus temető mellett.